Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe


A boldogságtól észre sem veszik, hogy valaki figyeli őket.
Az ablak letisztított felületén keresztül már percek óta tapad rájuk egy szomorú szempár.........

 

karácsony, szomorú, mese, kislány, anya, temető, család, ünnep,

 

 

 

Két hópehely verseng pajkosan a szellő buckáin szánkózva.
Időnkét keresztezik egymás útját, vagy ha kedvük tartja, ugranak egy-egy szaltót, akár kettőt, négyet is.
Azonban nem sokáig tart e játék, mivel a szellő
továbbinal, hiszen máshol is akad dolga.

A két pihe pedig, kifújja magát és szinte kézen fogva
vándorolnak tovább, békésen lefelé.

Ám egy fuvallat meglepi, szétszakítja őket, kissé
szomorkásan, de el kell válniuk.

 

Az egyik sikeresen kerüli ki ott, annak a házikónak a
gerincét, majd kényelmesen helyezkedik el az udvaron
lévő hóember kalapján.

 

A másik ellenben korántsem ilyen szerencsés.
Ő a kémény fölé kerül, könnycseppé formálódva hull alá
a keskeny kürtőn, majd elpárolog az izzó parázson.

 

Hirtelen szikrák csapnak fel, s a szunnyadásból ébredő
üszök mintegy tűzijátékkal ajándékozza meg a férfit, aki
fát dobott a kandallóba, valamint a lángok még
bizonytalan táncát ámulva csodáló tizenegy év körüli fiát.

 

 

kandallo.gif

 

 

másik gyermek, - két évvel fiatalabb -, az ablaküveget suvikszolja, az inge ujjával dörzsölve le a párát. Szárazzá teszi, hogy láthassa a madáretetőt, amit két napja készítettek apuval, ám sajnos már sötét van, nem lát ki. Szomorkásan fordul el a tükörképétől, de szinte abban a pillanatban fel is derül, hiszen az anyu lép be az ajtón kezében tálcával, rajta süteményekkel.
- Kibonthatom az ajándékokat? - fordul az apjához.
- Még várj egy kicsit fiam!
A férfi az asztalhoz lép, meggyújtja a gyertyákat, majd eloltja a villanyt. Nincs rá szükség, hiszen a karácsonyfa apró színes lámpái, valamint a gyertyák fénye bőven elegendő.
- Most már lehet - mosolyodik el a férfi.
A lurkók a fához rohannak. Szakadnak a díszes csomagolások, recsegésüket az öröm hangjai, szavai követik, majd az ölelkező, mosolygó szüleikhez szaladnak. Összetapad a négy boldog test, érzik egymás melegét, illatát, szívük dobbanásait. Csodálatos érzés ez!

 

A boldogságtól észre sem veszik, hogy valaki figyeli őket.
Az ablak letisztított felületén keresztül már percek óta tapad rájuk egy szempár.


Hosszú pad helyezkedik el szorosan a fal mellett, rajta hóval teli virágcserepek. Alig van köztük annyi hely, hogy elférjen, mégis sikerült feltornásznia magát, és az egyik lefordított nagy cserépre állva, ablakpárkányba kapaszkodva, lábujjhegyre emelkedve épp eléri az üvegen lévő foltot.


Csodálkozva meredt az őt idevonzó karácsonyfa fényére, a díszekben visszaverődő színek kavalkádjára.
Irigykedve leste a gyerekek ajándékait.
Most az arcukra mered.
Nem azért, mert ők fiúk, és már nagyok, hanem mert... mert...
Nem tudja levenni a szemét róluk, pedig már átázott az apró vászoncipő, amit a sötét ruhás nénik hoztak.

Odabent a gyerekek elkezdenek játszani az ajándékaikkal, ezért lelép a cserépről, leugrik a padról, majd
összedörzsöli jeges ujjait és elindul.
A szomszéd falu felé veszi az irányt.

 

 

Nagyon fázik, szaladni kezd, de mikor lefordul az útról az ösvényre a kitaposatlan hó már túl magas neki.

Igyekszik nagyokat lépkedni, s közben arra gondol, milyen jó volt Jézuskának, akiről azt mondta a pap bácsi, hogy tudott a vízen járni.

Akkor biztos a havon is tudott, bezzeg az ő apró lábai alatt mindig beszakad.

Már vizes a harisnyanadrágja, a szoknyája, és a kabát alja is.

Vége a házaknak, itt vannak a nagy fák, amit a felnőttek
Kiserdőnek hívnak.

Lelassít, óvatosan halad.

Fél a csöndtől.

 

téli, kép, táj, hó, havas, hideg, komor, erdő,

 

Minduntalan összerezzen a váratlan furcsa zajoktól, hangoktól, de megy tovább.
Sokkal rosszabb volt, amikor a fák közt nem lehetett átlátni a sok levél, bokor miatt.
Igaz, akkor felnőttek is jöttek, és itt az ösvény szélén talált apró epret.
Picik voltak hosszú szárakon. Biztos a törpéknek.
Finom volt, de ezért hagyott nekik is.
"Mi ez a komor hang?" A gyomor.
Felvesz egy marék havat, és elkezd falatozni.
Ez is finom, de hideg.
Tartani kell a szájban, hogy felmelegedjen.

 

Összerezzen. Fél tucat veréb veszekszik valamin ott, az alatt a nagy fa alatt.
"Jaj de szép!" csodálja meg a kékcinkét, aki távolabbról szemléli a siserahadat.
Tőle vehették el a verebek azt az izét.

 

Megborzong a hidegtől, siet tovább.
A váratlan ritmusváltásra pár őz tekint ide a fák közül, de mikor látják nincs mitől tartaniuk, kényelmesen folytatják útjukat.
A kislány se figyel fel rájuk, mint ahogy arra a mezei
nyúlra sem, akinek csak a kíváncsi pofija látszik, a hó
felett.

 

Szorítja a ruhát a nyakánál, mert érzékeny a torka,
picit mintha fájna.

 

Megtorpan. Valami vonít. Hallgatózik.

 

Biztos farkas!
Mindenki tudja, hogy minden erdőben van farkas, aki elviszi a rossz-gyerekeket.

 

Legalábbis Juli néni azt mondta, amikor bejött a terembe,
és azt is, hogy aki világgá megy, az rossz gyerek.

 

Márpedig ő most világgá ment, tehát rossz gyerek.


,,Juj!" Kiált fel, és indul el újra, mert egy nagy madár
szállt a feje felett lévő ágra és a hó mind a hajára, nyakába zúdult.

 

Most veszi észre, hogy a futáskor elveszett az apró
kalapja, amit annyira szeret.

 

Nem megy vissza érte, nagyon hideg ez a hó, és a víz is,
ami szivárog lefelé a hátán, a gerince mellett, de már
nem kell sokat menni.

 

Ott a kapu.
 

Megérkezett!
 

 

téli kép, temető, karácsonyi_mese, szomorú, kislány, anya,

 

Szerencsére a kerítés tárva, nem kell vele bíbelődni, az út melletti kövek, pedig fel-felfogják a szelet.
Már a csontjaiban is érzi, hogy fúj. Nagyon hideg.
Viszont a kövek nagyon szépek.
Vannak olyanok is, amik egy nénire hasonlítanak, igaz, kevés.
Ősszel nagyon sok virág volt.
Amikor a kapu előtt várakozni kellett Juli nénire, hallotta, a felnőttek arról beszéltek, hogy előző nap hozták ide a virágokat halottak napjára.
 

Ott van!
A közelség érzésétől fellelkesedik, és nem törődve a hóval, magasra kapkodva a lábait ismét futni kezd.
Végig az úton. Végre. Végre látja. Végre odaszaladhat hozzá, Végre magához ölelheti. Érezheti.
Érezheti ő is azt, amit az a két fiú abban a lakásban.
Az illatát, a melegségét, a szíve dobbanását.
Nem. Soha többé nem fogja elhagyni.
Most már örökké vele marad.
Olyan jó itt. Gyengéden megsimogatja.
Olyan jó vele.
Látni a mosolyát, hallani a suttogását.
Ahogy azt mondja: "Édes kislányom!"
Már nem didereg.
Már nem fázik.
Összegömbölyödve, boldogan mosolyogva alszik el a sírkövön.


 
 

Reklám

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.